Németek és németalföldiek a Kárpát-medencében – Hungarikumokkal a világ körül 8/1.
A nyolcadik évad első epizódjában négy külföldi származású személyt mutatnak be, akik a Kárpát-medencében leltek otthonra.
Mosóczi László szerint a kormány kiemelt szakpolitikai törekvése minden megyei jogú város bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba.
A kormány korábban sosem látott nagyságrendű fejlesztéseket hajt végre a magyar közúthálózaton – jelentette ki az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) közlekedéspolitikáért felelős államtitkára kedden Veszprémben, a 8-as főút Litér és Veszprém közti, kétszer kétsávosra bővített szakaszának átadásán.
Mosóczi László hangsúlyozta: a kormány kiemelt szakpolitikai törekvése minden megyei jogú város bekötése a gyorsforgalmi úthálózatba.
– tette hozzá. Megjegyezte: a városok gyors, kényelmes és biztonságos elérése mellett fontos igény az is, hogy a települések belterületei a lehető legnagyobb mértékben mentesüljenek az átmenő forgalom alól, csökkentve a zajterhelést, a légszennyezést és a baleseti kockázatokat.
(MTI)
Nyitókép: MTI/Varga György